Simon Alexandra
Business & Life coach
Szia!
Alexandra vagyok.
Örülök a találkozásnak! 😊
Közel 10 éve dolgozom HR szakemberként és immár 4,5 éve tevékenykedem HR Business Partner-ként egy multinacionális vállalatnál. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám egyben a szenvedélyem is. Embereket segítő szakmában dolgozni véleményem szerint az egyik leghálásabb dolog – minden apró sikerélménynél hatalmas öröm kerít a hatalmába. Ugyanezt az élményt kaptam meg a coaching-tól is és bízom abban, hogy ezt lesz lehetőségem veled is megosztani, amennyiben bizalmat szavazol nekem és felkeresel aktuális céloddal, elakadásoddal. ICF (Nemzetközi Coach Szövetség) által akkreditált képzésen végzett Business & Life coach-ként szívesen állok rendelkezésedre, amennyiben céljaid elérése a kérdés, vagy valamilyen változás előtt állsz a munkahelyeden, magánéletedben.
„Életünk legnagyobb része úgy telik el, hogy rosszul cselekszünk, nagy része úgy, hogy semmit sem csinálunk, szinte egész életünk pedig úgy, hogy mást csinálunk, mint amit kellene.”
/Seneca/
Arra bíztatnálak, hogy cselekedj – én pedig örömmel kísérlek majd végig ezen az úton.
Amennyiben szívesen olvasnál rólam többet, azt a Bemutatkozás menüpontban vagy az alábbi profilok valamelyikén megteheted.
Milyen helyzetekben segíthet neked a coaching?

Business coaching
Amennyiben vezetőként nehézségeid vannak a delegálással, időmenedzsmenttel vagy az érdekeid érvényesítésével, vagy teljesen újonnan kerültél vezetői szerepkörödbe és tudatosan szeretnél dolgozni a fejlődéseden, akkor a Business coaching megoldás lehet a számodra. Ugyanez igaz rád, ha munkavállalóként nehézségeid támadtak a vezetőddel vagy a munkatársaiddal történő együttműködés során, vagy kihívásaid támadtak a teljesítményed maximalizálása tekintetében.

Karrier coaching
Ha úgy érzed nem vagy a helyeden, elakadtál a karrieredben vagy támogatásra van szükséged az előrelépéshez, akkor a Karrier coaching tökéletes megoldás a számodra. Ez abban az esetben is igaz, amennyiben éppen álmaid szakmáját szeretnéd megtalálni, megtervezni az ehhez vezető utat és megtenni az első lépéseket céljaid elérése érdekében.

life coaching
Ha elakadásod van a magánéletedben, nagy döntés előtt állsz és bizonytalan vagy, vagy tudatosabban szeretnéd élni a mindennapjaidat, fordulj hozzám bizalommal. Ez abban az esetben is igaz, amennyiben fejlődni szeretnél valamilyen célod elérése érdekében, de nem tudod még hogyan tedd azt, vagy elveszítetted az ehhez szükséges motivációdat.
Hiszem, hogy mindannyian a saját életünk hősei és egyben legjobb forgatókönyvírói is vagyunk.
„A legjobb verziója önmagamnak én vagyok
És csak az marad utánam
Mit önmagam után hagyok”
/Carson Coma – Legjobb verzió c. dal/
MIÉRT A COACHING A LEGJOBB ESZKÖZ SZÁMODRA?
„A coaching az ügyféllel való partneri együttműködés, olyan gondolatébresztő és kreatív folyamat, amely arra inspirálja az ügyfelet, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából személyes és szakmai szempontból is.”
/Nemzetközi Coach Szövetség (ICF)/
A coach-okat gyakran összekeverik a tanácsadókkal, azonban fontos különbség, hogy coach-ként én nem szállítok kész megoldásokat ügyfeleim számára: ahogy fentebb is jeleztem, hiszek abban, hogy a saját életünkre vonatkozó legjobb döntéseket mi magunk tudjuk meghozni. Egyben azt is gondolom, hogy ezt sokkal könnyebb és hatékonyabb akkor megtenni, ha van ebben egy olyan kísérőnk, aki fel tudja tenni a megfelelő kérdéseket és esetleg olyan rejtett összefüggésekre is felhívja a figyelmünket, ami az adott helyzetben könnyen megbújik előlünk. A coaching üléseken pontosan ez történik: ügyfeleim dedikált időt és teret kapnak arra, hogy egyértelműen ki tudják tűzni céljaikat és aztán az ahhoz vezető lépéseket is gördülékenyen végig tudják csinálni.
A coaching a terápiával ellentétben a jövőre fókuszál, így kiváló eszközként bizonyul a tanulásra, önfejlesztésre. Ebben én magam is tökéletesen hiszek, így coach képesítésemet is egy a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) által akkreditált képzésen szereztem meg. A coaching egy bizalmon alapuló viszony, a bizalom pedig mint tudjuk, törékeny, így ügyfeleimmel való együttműködésem során minden esetben azon dolgozom, hogy egy partneri viszony keretein belül tudjam fenntartani a kettőnk között kialakult bizalmi kapcsolatot. Természetesen az is előfordulhat, hogy az első találkozás alkalmával úgy ítéljük meg, nem tudunk jól együttműködni egy esetleges későbbi coaching folyamatban, ebben az esetben örömmel ajánlok más képesített coach-ot a számodra.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet és szívesen belevágnál a közös munkába, jelentkezz egy 30 perces konzultációra, melynek keretein belül online vagy telefonon ismerkedünk meg egymással és átbeszéljük, milyen kihívásodon szeretnél dolgozni a módszertan segítségével. Megállapodunk abban, milyen hosszú üléseket preferálsz (60 vagy 90 perc), milyen gyakorisággal találkoznál velem (1 vagy 2 hetente) és hogy online vagy személyes módon szeretnéd azt megtenni. Természetesen ez a beszélgetés teljesen ingyenes számodra, hiszen itt döntjük el azt is, hogy szívesen dolgozunk-e együtt a jövőben. A foglalást a legegyszerűbben a Facebook profilomon keresztül tudod megtenni, melyet könnyedén elérsz a lenti hivatkozásra kattintva.
Ha kérdésed merült fel a fentiekkel kapcsolatban, keress bizalommal elérhetőségeim valamelyikén.